Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történet

Az 1926-ban alakult Tihanyi PSE, a 90-es évek elején fennállásának egyik legnagyobb sikerét érte el. A körzeti bajnokság megnyerésével jogot szerzett a Veszprém megyei bajnokság I. osztályában való indulásra. Az akkori polgármesteri hivatal segítségével megvalósították az elindulás feltételeit. A lakosság aktív társadalmi munkával vette ki részét a falu sportöltözőjének építésében. Vállalkozók és alkalmazottjaik nyugdíjas mesteremberek szabadidejüket nem sajnálva teremtették meg a labdarúgás szociális és kulturált hátterét. Végül, a település szélén, egy átépített sportöltözőt vehetett birtokba. A megyei első osztályú csapat 1995-ben megnyerte a bajnokságot, és indulási jogot szerzett az NB III-ba. A falu lakossága minden második hétvégén megtöltötte az óvárdomb lejtőjét, és drukkolt kedvenceinek. Sőt, az idegenbéli találkozókra is szép számmal kísérték el a Tihanyi PSE-t. Ebben az időben önálló szurkolói csoport is szerveződött "Tihany Ultras" néven. A szomszédvári rangadókra (Füred-Tihany és Tihany-Füred) ezer, ezerkétszáz ember látogatott ki, ezáltal is kiváló hangulatot teremtve. Azonban a siker nem tartott sokáig. Az öt évig NB III-as labdarúgó csapat kiesett és megszűnt. Egy év után újra indult a megyei harmadosztályban. Ezzel párhuzamosan a félig kész öltöző épülete is amortizálódni kezdett. A tetőtér más hasznú hasznosítása által kaotikus állapotok uralkodtak az épületben. 2008-ban a felnőtt labdarúgócsapat ismét megszűnt, és nem indult el a bajnokságban. Ekkor már harmadik éve működött a kölyökcsapat, amit 6-14 éves srácok alkottak. Aktív jelenlétük sarkallta a velük foglalkozó embereket arra, hogy az épületre ráférne egy alapos felújítás. 2008 nyarán a képviselő-testület 1. 180.000 forint támogatást szavazott meg az öltöző tetőterének rendbetételére. Ismét sok tihanyi lakos vette ki a részét a felújítási munkálatokban. A falugondnokság munkatársai több részletben nagyon sokat tettek azért, hogy megvalósuljon a sport- és ifjúsági klub, ami az öltöző tetőterében kap helyet. Voltak olyan gondnoksági kollégák, akik a munkaidő lejárta után, és hétvégén sem sajnálták idejüket, dolgoztak. Sajnos egy kicsit hosszúra nyúltak a munkálatok, de lényeg, hogy elkészült. A 2009/10-es bajnokságban újra elindult a felnőtt labdarúgóélet Tihanyban. Az addigi Tihanyi Petőfi SE-t, felváltotta a Tihanyi FC, ami jelenleg is klubunk hivatalos neve. 2013-ban 62x42 méteres műfüves labdarúgópályát adtak át az iskola területén. A 2014/15-os szezon után alapos változás történt az egyesület életében. Felkészült edzők és játékosok érkeztek; addigi megye IV-es csapatunk a másodosztályban indult, és első évben bajnok is lett, egyetlen vereséggel. Fontosak számunkra az utánpótlás labdarúgók is. Ugyanebben az évben már nem csak a 14 éves korosztályt tudtuk versenyeztetni, hanem a 7-9-11-13 és 19-et is. A 2016/17-es szezontól teljes lett a szakmai stáb, és a 16 éveseket is el tudjuk indítani bajnokságban, megteremtve ezzel, a fiatal labdarúgók előtt is az esélyt, hogy egyszer ők is a felnőttek közé kerülhetnek. 2016 nyarán elkészült az a pályarekonstrukció, melynek értelmében a régi helyére, villanyvilágítással ellátott, műfüves nagy pálya épült. 2018 tavaszán megkezdődik a sportcsarnok beruházása településünkön, az iskola tornatermét átépítve. Terveink között szerepel az öltöző épületének teljes felújítása is. Csapatainkat tihanyi, vagy tihanyi kötődésű fiatalemberek is alkotják. Megérdemlik, hogy a képzési céloknak megfelelően, kulturált körülmények között töltsék el a labdarúgásra szánt szabadidejüket. Támogatjuk őket és szurkolunk nekik.

Hajrá Tihany !!!

A Tihanyi FC vezetősége ezúton is szeretné megköszönni mindenki munkáját, segítségét, és jóindulatát. A továbbiakban is szívesen fogadjuk támogatásukat!