Nincs nyár foci nélkül.
Egyesületünk idén is megszervezi nyári táborait. Mivel komoly érdeklődés mutatkozik a Gyerekek és Szülők részéről, ezúttal is két korcsoportban táboroztatjuk focistáinkat. Az első turnus, június 18-22.ig tart, a kisebb gyerekek számára:7-10 éves korig. Mivel a pályán felújítási munka zajlik, Balatonszőlős lesz ismét telephelyünk. Igyekszünk változatos programot biztosítani: a meleg ebéd mellett, túrázunk, lovaglunk, barangolunk a Természetben, "kalandparkozunk", fürdünk a Balcsiban(persze ha az idő engedi) gondot fordítunk hagyományőrzésre, és persze rengeteget játszunk. Utaztatás kisbusszal, Tihany és Szőlős között. Jelentkezés: 30 7497164, és a 20 3561947-es számon!