Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.03.06

Első lett a Tihanyi FC!

Ugyan a nagy pályás alapozás, nem alakult zökkenőmentesen, a helyenként kegyetlen időjárásnak köszönhetően, kis pályán azonban, semmi és senki nem gátolta meg, csapatunkat a sikeres felkészülésben. A balatonfüredi sportcsarnokban, évről évre megrendezésre kerülő terembajnokságra, idén 29 csapat nevezett, melyet együttesünk hibátlan mérleggel, az első osztály első helyén zárta. A selejtezőben megnyert három mérkőzést, hét sikerrel vívott párharc követte, a legmagasabb osztályban is, így már az utolsó forduló előtt sor került a bajnokavatásra. Együttesünkben, egy-egy külsős mellett, üde színfolt volt edzői párosunk pályán nyújtott teljesítménye. A győzelem értékét tovább növeli, hogy  legfőbb riválisainkat, klubunk számos kiváló játékosa erősítette (Vitorlás FC – Bakay Ferenc, Keszei Benjámin, Kovácsfi Barna; Bádogos – Benedek István, Dévényi Márk, Károlyi Zsombor, Márki Dávid).

A Tihanyi FC csapatának tagjai voltak:Endresz Attila, Lukács István, Stáhl Krisztián,Gosztola Zsolt,Gál Krisztián,               Klauz Balázs,Pál Gábor,Erőss Gergő,Nemes Ádám,Csík Zsolt,Nemes Gergő
Képről hiányzik: Viski László, Németh Kornél
bajnokcsapat.jpg