A Tihanyi FC Közleménye
Tisztelt Sportolók, Tisztelt Szülők!
A Tihanyi FC vezetőségének tudomására jutott, hogy az utánpótlás korú játékosokat különböző
sportklubok valótlan indokok alapján átigazolásra csábítják.
A sportegyesület elnökeként a következő dolgokra szeretném felhívni a figyelmüket:
A megye I. osztályban a Tihanyi FC felnőtt csapatának az élcsapatok közé kell tartoznia ahhoz,
hogy az utánpótlás játékosoknak megfelelő motivációt tudjon biztosítani a klub.
A Tihanyi FC vezetésének eltökélt szándéka, hogy színvonalas utánpótlás-nevelés után a fiatal
játékosokat beépítse a felnőtt csapatába.
Egyesületünk egyetlen sportklubbal sem kötött olyan szerződést, amely arról szólna, hogy az
ügyesebb játékosok más kluboknál – ahol állításuk szerint sokkal jobb szakmai munka
folyik – folytassák pályafutásukat. A Tihanyi FC minden ilyen álhírtől elzárkózik, és ezt
megcáfolja.
Tudomásukra szeretném hozni, hogy sportegyesületünknek vezetősége minden más elé helyezi az
utánpótlás fejlesztését. Természetesen a kiemelkedő játékosok pályafutását segíti egyesületünk.
Ha ehhez az kell, hogy magasabb kihívást kínáló klubokhoz igazoljon egy játékos, akkor a szülő
beleegyezésével, a szakmai vezetés javaslatára a klub nem zárkózik el ettől.
Kérném Önöket, mielőtt bárminemű döntést meghoznának gyermekeik jövőjével kapcsolatban,
forduljanak az edzőkollégákhoz vagy hozzám.
Ha kérdésük, észrevételük van, ennek tisztázása érdekében forduljanak hozzám bizalommal!
Gyermekeik érdekeit szem előtt tartva, sporttársi üdvözlettel:
Horváth Béla, a Tihanyi FC elnöke.
Elérhetőségek: +36 30 749 71 64 , horbe69@gmail.com
Kelt: Tihany, 2017-07-06