Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.03.09

11 éveseink,harmadik helye!

Idén másodszor neveztünk a futsal bajnokság u11-es korosztályába. A novemberben kezdődő torna, selejtező csoportjának megnyerése után, a csoportgyőzteseknek két felsőház alakult, ahonnan az első két helyezett jutott tovább. Így mérkőztünk a - VFC USE D, Zirc, Gyulafirátót - alakulataival, Alsóörsön. A két forduló után, egy vereséggel, 29:6-os gólaránnyal, a felsőházban is csoportgyőztesek lettünk. Így játszhattunk megyei döntőt március 3.-án, Veszprémben.

A megyei döntő lebonyolítása a négy, legtovább jutott csapattal, egy fordulós rendszerben zajlott. Három veszprémi csapat ellenében, mi voltunk az egyetlen vidéki. Az első két hely megérdemelten Veszprémé lett. Az utolsó mérkőzésen a 3.helyért játszottunk, a VFC USE D csapatával.- Ahogyan várható volt, hatalmas küzdelem zajlott a pályán, folyamatosan változó helyzetekkel. A tihanyi gyerekek alaposan kitettek magukért, ezúttal a szerencse is mellénk állt. Kapusunk büntetőt hárított és a döntő pillanatokban mi találtunk be, így alakult ki a 8-3-as végeredmény. A hangulat mindvégig óriási volt, a sikerből Mindenki kivette a részét. 
Mátyás Richárd:"-Novemberben, a futsal kezdetén, senki nem gondolta volna, hogy ez, a nyáron összeállt csapat, idáig fogja vinni. Az egész bajnokságban óriásit küzdöttek a gyerekek, izgalmas mérkőzéseket játszottunk, sok jó élménnyel lettünk gazdagabbak. Péntekenként Tótvázsonyban edzhettünk, így a felkészülésünket nagyobb terem is szolgálta. Köszönjük a lehetőséget, illetve köszönjük a szülők hozzáállását, a felvételeket, amik alapján könnyebben tanulhattunk a saját hibáinkból. Gratulálok a srácoknak is, büszke vagyok rájuk"!
Tihany U11: Bazsika Zoltán, Végh Koppány, Sztojka Attila, Farkas Huba, Zab Marcell, Csizmazia Bence, Redencki Zsombor, Klauz Dominik, Neuburger Dávid, Berry Dominik
u11honlapra.jpeg