Felnőtt
Bajnokság: Megyei I.osztály
Vezetőedző: Lukács István, Viski László
Keret:Sárdi Máté,Endresz Attila, Erőss Gergő, Dévényi Márk,Perger Máté, Nemes Gergő, Németh Kornél, Kovács Ádám, Nemes Ádám, Burgyán Kristóf, Klauz Balázs, DR.Márki Dávid, Pass Balázs, Keszei Benjamin, Benedek István, Gál Krsiztián, Stáhl Krisztián, Somosi Kornél, Bakay Ferenc,Csík Zsolt, Károlyi Zsombor, Kovácsfi Barna, Varga Győző, Németh Tamás, Smidéliusz András
Érkezett: Nemes Ádám, Burgyán Kristóf, Somosi Kornél, Bakay Ferenc, Németh Tamás, Smidéliusz András
Távozott: László Gábor, Horváth Benjámin
Lukács István:"Az őszi eredmények nagyjából úgy alakultak, ahogy elterveztük, talán csak az utolsó fordulóban hazai pályán elszenvedett vereséggel nem kalkuláltunk.Több pontot szereztünk, több gólt rúgtunk, mint a tavalyi őszi szezonban, így ebben előreléptünk, noha a mutatott játék nem biztos, hogy olyan jó volt, mint az előző idényben. Igyekeztünk beépíteni a nyári igazolásokat ezért is akadozhatott néha a gépezet. A téli felkészülés sajnos nem az elképzeléseink szerint zajlott, rengeteg edzés, mérkőzés maradt el sérülések, betegségek, munkahelyi elfoglaltságok miatt, amikor pedig már rendeztük volna a sorokat, akkor az időjárás szólt közbe. Az előjelek tehát nem a legjobbak, de nagyon bízom benne, hogy sikerre éhesek lesznek a fiúk a tavasz során. Az első két fordulót elhalasztottuk, így csak március tizenegyedikén folytatódik számunkra a bajnokság, amikor is a Balatonalmádi csapata látogat Tihanyba. A jó rajt nagyon fontos lenne, hiszen szeretnénk megtartani dobogós helyünket a táblázaton. Szerencsére kilenc hazai mérkőzés mellett, mindössze hatszor kell idegenben pályára lépnünk, mely elősegíti a céljaink elérését. Minden magasabb pozíció már csak a hab lenne a tortán".
Sorsolás, eredmények:
1.Forduló: Zirc-Dudar - Tihany 0-4 (0-2) részletek
2. Tihany - Ugod 3-0 (1-0) részletek
3. Balatonalmádi - Tihany 3-2 (2-1) részletek
4. Péti MTE - Tihany 0-7 (0-2) részletek
5. Sümeg - Tihany 0-2 (0-2) részletek
6. Gyulafirátót - Tihany 1-2 (1-0 ) részletek
7. Tihany - Devecser 4-2 (4-0) részletek
8. Balatonfűzfő - Tihany 2-3 (1-1) részletek
9. Tihany - Ajka Kristály 2-2 (1-0) részletek
10. Várpalota - Tihany 0-1 (0-0) részletek
11. Tihany - Csetény 1-0 (0-0) részletek
12. Úrkút - Tihany 2-1 (0-1)
13. Tihany - Balatonfüred 1-2 (1-2)
14. Peremarton SC Berhida - Tihany 0-2 (0-1)
15. Tihany - Magyarpolány 2-4 (2-1)
Bajnokság jelenlegi állása:
1 |
BALATONFÜREDI FC |
15 |
14 |
0 |
1 |
68 |
10 |
58 |
42 |
|
2 |
ÚRKÚT SK |
15 |
11 |
1 |
3 |
39 |
13 |
26 |
34 |
|
3 |
TIHANYI FC |
15 |
10 |
1 |
4 |
37 |
19 |
18 |
31 |
|
4 |
AJKA KRISTÁLY SE |
15 |
8 |
4 |
3 |
40 |
27 |
13 |
28 |
|
5 |
SÜMEG VSE |
15 |
7 |
5 |
3 |
24 |
20 |
4 |
26 |
|
6 |
VÁRPALOTAI BSK |
15 |
7 |
4 |
4 |
37 |
21 |
16 |
25 |
|
7 |
BALATONALMÁDI SE |
15 |
7 |
3 |
5 |
24 |
18 |
6 |
24 |
|
8 |
CSETÉNY SE |
15 |
7 |
1 |
7 |
26 |
36 |
-10 |
22 |
|
9 |
FŰZFŐI AK |
15 |
6 |
4 |
5 |
24 |
21 |
3 |
22 |
|
10 |
FC ZIRC-DUDAR |
15 |
6 |
2 |
7 |
26 |
34 |
-8 |
20 |
|
11 |
GYULAFIRÁTÓT SE |
15 |
4 |
5 |
6 |
23 |
24 |
-1 |
17 |
|
12 |
DEVECSER SE |
15 |
5 |
1 |
9 |
27 |
39 |
-12 |
16 |
|
13 |
KÖZSÉGI SE MAGYARPOLÁNY |
15 |
4 |
1 |
10 |
28 |
44 |
-16 |
13 |
|
14 |
UGOD SE |
15 |
3 |
1 |
11 |
16 |
44 |
-28 |
10 |
|
15 |
PÉTI MTE |
15 |
1 |
2 |
12 |
11 |
45 |
-34 |
5 |
|
16 |
PEREMARTON SC BERHIDA |
15 |
0 |
5 |
10 |
16 |
51 |
-35 |
5 |
A 2016/17-es idényről: Bővebben